|
Ezt az oldalt a Peron Music Alapítvány az NCA pályázati támogatásával készítette, hogy segítse az adózókat az 1+1%-os adófelajánlásokkal kapcsolatosan.
Egy holland mondás szerint – adni - akár keveset annyi, mint kapni - akár sokat. Egy százalék lehet kevés vagy sok is. Attól függ, kinek adjuk. Aki részese volt már akár egyetlen igazán civil kezdeményezésnek, ahol a jó szándék, a lelkesedés, a közös érdeklődés vagy cél eredményt produkált, tudja milyen adni.
Az, hogy mindenhez pénz kell, talán már közhely - de igaz. A mi adónk egy + egy százaléka közös kalapba kerül, ha nem rendelkezünk róla. Érdemes néhány kattintással – tevékenység vagy telephely szerint megkeresni azt a szervezetet, akinek szívesen adnánk abból a pénzből, amiről nekünk van jogunk rendelkezni. A mi pénzünk, a mi célunk, a mi segítségünk – minden civil javára.
Ha pedig megtaláltuk a megfelelő szervezetet, kísérjük őket figyelemmel a híradásokban, honlapjukon, hogy mi is érezhessük az örömet, amikor a sok kicsi sokra megy. |